
ChatGPT-re már előfizettél. Aztán valaki azt mondta, hogy a Claude jobb szöveget ír.
Más szerint kutatáshoz csak Perplexity.
Közben ott a Gemini, a NotebookLM, a Canva AI, a CapCut AI, és hetente megjelenik még legalább három olyan AI eszköz, amely nélkül állítólag 2026-ban már vállalkozni sem lehet.
Mire észbe kapsz, van hat előfizetésed, tizenhárom megnyitott AI füled a böngészőben, és ugyanazt a Facebook posztot írod át velük felváltva.
Egy kezdő vállalkozónak azonban nem sok AI eszközre van szüksége. Hanem néhány olyanra, amely valóban időt takarít meg, jobbá teszi a munkáját vagy kivált egy olyan feladatot, amelyre korábban sokkal több időt fordított.
Ebben a cikkben ezért 10 olyan AI eszközt rangsorolok, amely ténylegesen szóba jöhet egy kezdő vagy saját marketingjét végző vállalkozónál.
(Ha még nem találkoztál tierlisttel: az S kategória jelenti a legerősebb szintet, majd A, B, C és D következik, az F pedig a lista legalja.)
Itt azonban már eleve kiszűrtem azokat az eszközöket, amelyek egy átlagos kezdő vállalkozónak túl speciálisak lehetnek. Ezért ezen a listán S-től C-ig jutunk.
És még valami fontos.
Nem azt próbálom eldönteni, hogy melyik AI „a legokosabb”, hanem azt, mennyire hasznos neked vállalkozóként.
Gyors válasz – Mely AI eszközöket érdemes használnia egy vállalkozónak?
Ha minden magyarázat nélkül csak a rangsorra vagy kíváncsi:
S kategória
A kategória
B kategória
C kategória
A lényeg azonban nem az, hogy egy eszköz milyen besorolást kapott, hanem az, miért került oda.
Milyen szempontok alapján rangsoroltam az AI eszközöket?
Egy kezdő vállalkozó számára teljesen más szempontok fontosak, mint egy fejlesztőnek vagy egy húszfős marketingcsapatnak.
A rangsorolásnál ezért főleg azt néztem:
- hányféle valódi vállalkozói feladatra használható,
- mennyire könnyű elkezdeni használni,
- mennyi időt tud megtakarítani,
- szükséges-e hozzá komoly technikai tudás,
- mennyire illeszthető be a napi munkába,
- és megéri-e külön előfizetni rá.
Vagyis ezen szempontok szerint egy nagyon fejlett AI eszköz is simán kerülhet B vagy C kategóriába.
Nem azért, mert rossz, hanem azért, mert egy kezdő vállalkozónak lehet, hogy évente háromszor van rá szüksége.
S kategória – ezekkel kezdenék
1. ChatGPT
Besorolás: S
Ha egyetlen AI eszközt kellene választani egy kezdő vállalkozónak, érdemes egy olyan általános rendszerrel kezdeni, amely sokféle feladatra használható. A ChatGPT egyik legnagyobb előnye éppen ez.
Nem csak szövegíró, használhatod:
- ötletelésre,
- cikkvázlat készítésére,
- social posztok írására,
- e-mailek megfogalmazására,
- ajánlatok strukturálására,
- kutatásra,
- elemzésre,
- dokumentumok feldolgozására,
- tartalomtervezésre,
- képek készítésére,
- üzleti ötletek átgondolására.
Egy saját marketingjét végző vállalkozó számára különösen értékes lehet, mert ugyanazzal az eszközzel több különböző munkafolyamatot is támogatni tud.
Mire használhatod a gyakorlatban?
Tegyük fel, hogy kozmetikusként új szolgáltatást vezetsz be.
Segíthet:
- összegyűjteni, milyen kérdései lehetnek az ügyfeleidnek,
- megírni a szolgáltatás oldalának első változatát,
- Facebook poszt ötleteket készíteni,
- egy hírlevelet megfogalmazni,
- Reels videó témákat kitalálni,
- vagy átnézni az ajánlatodat ügyfélszemmel.
Ettől még természetesen nem lesz automatikusan jó a marketinged.
A ChatGPT sem tudja helyetted, hogy kik az ügyfeleid, mitől különleges az ajánlatod vagy mit próbáltál már ki.
Minél több releváns információt adsz neki, annál használhatóbb eredményt kapsz.
A leggyakoribb hiba
Túl általános utasítást adni, majd túl jó eredményt várni.
„Írj egy Facebook posztot egy új szolgáltatásról!”
Kész.
Aztán jön egy korrekt, nyelvtanilag hibátlan, csak éppen teljesen jellegtelen szöveg, amit nagyjából bármelyik vállalkozás kitehetne.
Nem azért, mert az AI „rosszul ír”.
Hanem mert nem tudja:
- ki a célcsoportod,
- mi a szolgáltatásod valódi előnye,
- milyen hangnemben kommunikálsz,
- mi a célod a poszttal,
- és mit szeretnél, mit tegyen az olvasó.
Adj neki kontextust, célt, célcsoportot, példákat és visszajelzést!
Minél többet tud a helyzetről, annál kisebb az esélye, hogy egy „bárkié lehetne” szöveget kapsz.
2. Canva AI
Besorolás: S
Ha saját magad készíted a marketinganyagaidat, a Canva valószínűleg már most is ismerős.
Az AI funkciók pedig tovább gyorsíthatják azt a munkát, amely korábban rengeteg kézi szerkesztést igényelt.
Használhatod többek között:
- social grafikákhoz,
- prezentációkhoz,
- egyszerű videókhoz,
- képekhez,
- e-bookokhoz,
- lead magnetekhez,
- hirdetési kreatívokhoz,
- vizuális ötleteléshez.
Kezdő vállalkozóknál azért kerül ilyen magasra, mert sokan nem külön grafikussal dolgoznak minden egyes posztnál, hanem maguk készítik a kreatívokat.
A Canva ezt a munkát jelentősen leegyszerűsítheti.
Van viszont egy szabály, amelyet érdemes fejben tartani: az AI nem javítja ki a rossz marketingüzenetet.
Lehet gyönyörű a grafika. Ha nem érdekes az ajánlatod, attól még nem fog működni.
A látvány segít megszerezni a figyelmet, a mondanivalónak kell megtartania.
A kategória – nagyon megéri
3. Perplexity
Besorolás: A
A Perplexityt nem elsősorban szövegíróként kezelném. Sokkal inkább kutatási asszisztensként.
Ha gyorsan szeretnél képet kapni egy témáról, forrásokat keresel, versenytársakat vizsgálsz vagy aktuális információt gyűjtesz, különösen praktikus lehet.
Mire használhatod?
Például:
- konkurenciakutatásra,
- trendek feltérképezésére,
- piaci adatok keresésére,
- statisztikák felkutatására,
- cikkek háttérkutatására,
- új témák gyors megismerésére.
Egy blogcikk elkészítésénél például egészen más feladat:
„Írj nekem valamit erről.”
mint:
„Segíts összegyűjteni, milyen hiteles forrásokra támaszkodhatok.”
Az utóbbira a Perplexity az egyik legjobb AI eszköz.
Fontos!
Az AI által talált információnál mindig ellenőrizd a forrást!
4. NotebookLM
Besorolás: A
A NotebookLM különösen érdekes akkor, amikor nem az egész internettel szeretnél beszélgetni, hanem a saját anyagaiddal.
Feltölthetsz vagy megadhatsz számára forrásanyagokat, majd ezek alapján kérdezhetsz, készíthetsz összefoglalókat és dolgozhatod fel az információkat.
Vállalkozóként használhatod például:
- hosszú PDF-ek feldolgozására,
- kutatási anyagok rendszerezésére,
- saját jegyzetek összefoglalására,
- képzési anyagok feldolgozására,
- interjúk és háttéranyagok áttekintésére,
- tartalomelőkészítésre.
Tegyük fel, hogy húsz oldalnyi ügyfélkutatási jegyzeted van. Nem kell minden alkalommal újra végigolvasnod.
Felteheted a kérdést a Perplexitynek például, hogy:
„Mely problémák ismétlődnek leggyakrabban?”
„Milyen kifogásokat említenek az ügyfelek?”
„Milyen témákból érdemes blogcikket készíteni?”
Itt már nem egyszerűen AI szövegírásról beszélünk, hanem saját tudásanyagból próbálsz használható következtetéseket kinyerni.
5. CapCut
Besorolás: A
Ha készítettél már Reels-, TikTok- vagy Shorts videót, valószínűleg ismered azt a mondatot:
„Csak gyorsan megvágom.”
Majd két órával később még mindig a felirat harmadik sorát igazítod.
A videókészítés egyik legnagyobb problémája vállalkozóként nem feltétlenül az ötlet, hanem az idő.
A CapCut AI funkciói segíthetnek például:
- vágásban,
- automatikus feliratozásban,
- rövid videók elkészítésében,
- klipek rendezésében,
- bizonyos ismétlődő szerkesztési feladatok gyorsításában.
Ha a videó fontos része a marketingednek, könnyen az egyik leggyakrabban használt eszközöddé válhat.
Ha viszont évente három videót készítesz, nyilván egészen máshová kerül a saját tierlistedben.
Az eszköz értékét mindig az dönti el, mire használod.
B kategória – nagyon jó, de nem feltétlenül kell mindenkinek
6. Claude
Besorolás: B
A Claude különösen erős lehet hosszabb szövegek, dokumentumok, strukturálás és elemzés esetén.
Vállalkozóként használhatod például:
- hosszabb anyagok átdolgozására,
- dokumentumok áttekintésére,
- szövegírásra,
- ötletek kibontására,
- elemzésre.
Sokan a Claudra esküsznek a ChatGPT-vel szemben. Én a ChatGPT-t használom. Mindkettő kiváló különböző marketingfeladatokra.
Ezért neked kell eldöntened, ha már fizetsz és rendszeresen használsz egy általános AI-t, melyikre van szükséged, vagy megéri-e előfizetni még egyre?
Sok kezdő vállalkozónál a válasz: nem feltétlenül.
ChatGPT + Claude + Gemini előfizetés egyszerre könnyen úgy néz ki, mintha három külön marketingest vettél volna fel.
A valóságban viszont gyakran három hasonló rendszer között ugrálsz.
Ha a Claude munkamódja vagy eredményei jobban passzolnak hozzád, természetesen lehet akár a fő AI eszközöd is.
A B besorolás tehát nem minőségi ítélet.
Azt jelenti, hogy kezdő vállalkozóként nem biztos, hogy egy másik általános AI mellé külön is szükséged van rá.
7. Gemini
Besorolás: B
A Gemini hasonló dilemmát okoz.
Sokféle feladatra használható általános AI, különösen érdekes lehet azoknak, akik erősen a Google szolgáltatásaira építik a munkájukat.
Segíthet:
- szöveggel,
- ötleteléssel,
- dokumentumokkal,
- információfeldolgozással,
- napi produktivitási feladatokkal.
De megint felmerül a kérdés:
kell neked egyszerre ChatGPT, Claude és Gemini?
Valószínűleg nem.
Sokkal többet ér, ha egy rendszert jól megtanulsz használni:
- tudod, hogyan adj neki jó kontextust,
- tudod, hogyan építs fel egy feladatot,
- tudod, hogyan ellenőrizd az eredményét,
- és beépíted a napi munkádba.
Három AI felszínes használata ritkán jobb, mint egy AI tudatos használata.
8. Gamma
Besorolás: B
A Gamma akkor válik igazán érdekessé, ha rendszeresen készítesz:
- prezentációkat,
- ajánlatokat,
- vizuális dokumentumokat,
- oktatási anyagokat,
- egyszerű webes anyagokat.
Tanácsadóknál, oktatóknál, B2B szolgáltatóknál vagy előadóknál ezért sokkal magasabbra kategóriába is kerülhet.
Ha például hetente készítesz ügyfélprezentációt, egy ilyen eszköz rengeteg időt spórolhat.
Ha viszont évente kétszer nyitod meg a prezentációs programodat, akkor nem biztos, hogy érdemes külön rendszerként beilleszteni a munkádba.
A Gamma jó példa arra, miért veszélyes általánosan kijelenteni:
„Ezt az AI eszközt mindenkinek használnia kell.”
Nem feltétlenül. Annak kell, akinek valódi problémát old meg.
C kategória – jó eszközök, de speciálisabb feladatokra
9. ElevenLabs
Besorolás: C
Az ElevenLabs elsősorban hanggal kapcsolatos AI feladatoknál érdekes.
Használható többek között:
- narrációhoz,
- AI hanghoz,
- videós tartalmakhoz,
- hangalapú lokalizációhoz.
Nagyon jó eszköz lehet annak, aki rendszeresen készít videót vagy audio tartalmat.
Egy könyvelőnél, aki hetente egy LinkedIn posztot tesz közzé, valószínűleg nem ezzel kezdeném az AI eszköztára építését.
Egy videós tartalomra építő vállalkozónál, akár jóval feljebb is kerülhet a rangsorolásban.
A C kategória itt nem azt jelenti, hogy az ElevenLabs gyenge AI eszköz lenne, hanem azt, hogy speciális, nem minden vállalkozónak szükséges.
10. Zapier
Besorolás: C
Az automatizálás nagyon csábító. Különösen akkor, amikor az ember először rájön, hogy:
„Ezt akár automatikusan is lehetne!”
Majd összeköt hat alkalmazást, három táblázatot, egy CRM-et, egy chatbotot és egy hírlevélrendszert.
Két nappal később pedig már senki nem tudja, mi indít el mit. 🙂
A Zapier és az automatizáció általában akkor igazán értékes, amikor már van egy működő folyamatod.
Például:
beérkezik egy érdeklődő → bekerül egy rendszerbe → kap megfelelő e-mailt → létrejön egy feladat → értesítést kapsz
Itt már van mit automatizálni.
Ha viszont havonta öt érdeklődőd van, és még azt sem döntötted el, hogyan kezeled őket, nem feltétlenül automatizációra van szükséged.
Először legyen működő folyamatod! Utána automatizáld!

Ismét hangsúlyozom: nem az eszközök abszolút minőségét rangsoroltam.
Azt néztem, mennyire lehetnek hasznosak egy kezdő vagy saját marketingjét végző vállalkozónak.
Egy videós vállalkozónál például az ElevenLabs könnyen kerülhet A kategóriába.
Egy tanácsadónál a Gamma.
Egy kutatásintenzív vállalkozásnál pedig a Perplexity vagy a NotebookLM akár S-be is.
ChatGPT, Claude vagy Gemini – melyiket válaszd?
Talán ez az egyik legfontosabb kérdés. Mert nagyon könnyű úgy érezni, hogy mindháromra szükséged van.
Pedig a legtöbb kezdő vállalkozónak egy jó általános AI bőven elég induláskor.
A döntésnél ne azt kérdezd: „Melyik a világ legjobb AI-ja?”
Hanem: „Melyikkel tudom a saját feladataimat a legjobban megoldani?”
Ha főleg tartalmat készítesz, kutatsz, ötletelsz és napi üzleti feladatokban használod, válassz egyet, és tanuld meg rendesen!
Ha később azt veszed észre, hogy valamilyen konkrét feladatnál rendszeresen hiányzik valami, akkor próbálj ki másikat!
Ne fordítva!
Ne előbb fizess elő három rendszerre, és utána keresd meg, mire használhatnád őket!
Milyen AI eszközökkel indulnék kezdő vállalkozóként?
Ha most építeném fel az első AI eszköztáramat, nem tíz alkalmazással kezdenék, hanem három szerepkörrel.
1. Egy általános AI
Például: ChatGPT
Ezzel intézheted az ötletelés, szöveg, tervezés, elemzés és sok napi feladat jelentős részét.
2. Egy vizuális eszköz
Például: Canva AI
Különösen akkor, ha magad készíted a social grafikákat, prezentációkat vagy letölthető anyagokat.
3. Egy specialis eszköz a legfontosabb feladatodra
Ha sokat kutatsz: Perplexity
Ha saját anyagokkal dolgozol: NotebookLM
Ha videót készítesz: CapCut AI
Így lesz egy sokkal értelmesebb rendszered:
általános AI + vizuális AI + egy valódi problémádra választott specialista.
Ne azért használj valamit, mert felkerült egy „50 AI tool, amit MOST ki kell próbálnod” listára, hanem mert szükséged van rá.
A legnagyobb hiba: AI eszközöket gyűjteni
Ismerős?
ChatGPT. Claude. Gemini. Perplexity. Canva. Egy videós AI. Egy képgenerátor. Egy AI hang.
Egy automatizációs rendszer.
Aztán minden hónapban szépen levonják az előfizetéseket. Te pedig három eszközről már azt sem tudod, mikor használtad utoljára.
Az AI előfizetések egyik veszélye, hogy külön-külön gyakran nem tűnnek drágának.
„Csak még ez az egy.” Aztán még egy. Majd még egy.
A végén már lassan külön Excel kell ahhoz, hogy nyilvántartsd, melyik AI segít neked időt megtakarítani. 🙂
Pedig a cél pont az ellenkezője lenne.
Ne AI eszközöket gyűjts! Problémákat oldj meg velük!
Hogyan döntsd el, hogy megéri-e egy AI előfizetés?
Mielőtt újabb fizetős AI eszközt választasz, tegyél fel magadnak négy egyszerű kérdést!
1. Használom legalább hetente?
Ha három hónapja nem nyitottad meg, valószínűleg már meg is kaptad a választ.
2. Időt spórol nekem?
Nem az számít, hogy érdekes-e. Az számít, hogy gyorsabban végzed-e el vele a munkát.
3. Pénzt spórol vagy segít több pénzt keresni?
Lehet, hogy kivált valamilyen korábbi költséget, vagy lehet, hogy gyorsabban készítesz vele olyan munkát, amely bevételt termel.
4. Olyan feladatot old meg, amit a meglévő eszközeim nem?
Ha ugyanazt már három másik AI is tudja, gondold át, kell-e a negyedik!
Ha mind a négy kérdésre inkább nem a válasz: mondd le az előfizetést!
Ingyenes vagy fizetős AI eszközökkel kezdj?
Kezdőként általában nincs szükség arra, hogy mindenből rögtön a fizetős csomagot válaszd.
Előbb teszteld:
- valóban használod-e,
- beleillik-e a munkafolyamatodba,
- milyen gyakran van rá szükséged,
- és hoz-e annyi értéket, hogy indokolt legyen az előfizetés.
Ha hetente többször beleütközöl az ingyenes verzió korlátaiba, már egészen más a helyzet.
Előbb használd ki! Utána fizess érte! Ne fordítva!
Kell egyáltalán AI egy kezdő vállalkozónak?
Azért nem, mert most AI-láz van, és azért sem, mert „aki nem használ AI-t, lemarad”.
Az AI akkor ér valamit, ha segít:
- gyorsabban dolgozni,
- jobb döntéseket előkészíteni,
- több ötletet feldolgozni,
- ismétlődő munkát csökkenteni,
- vagy olyan feladatokat elvégezni, amelyekre korábban nem volt időd.
Ha viszont napi fél órát töltesz azzal, hogy új AI eszközöket tesztelsz, miközben a meglévőket sem használod rendesen, akkor nem időt spórolsz. Új hobbit szereztél.
Ne sok AI eszközöd legyen, hanem jó rendszered!
Az AI eszközökből ma már annyi van, hogy ha mindet ki akarod próbálni, előbb-utóbb külön projektmenedzser kell csak ahhoz, hogy nyilvántartsd őket. 🙂
Pedig nem az a cél, hogy te legyél az ismerősi köröd AI előfizetés bajnoka.
Az a cél, hogy legyen néhány olyan eszközöd, amit tényleg ismersz, rendszeresen használsz, és ami észrevehetően könnyebbé teszi a munkádat.
Ha egy AI hetente órákat spórol neked, segít jobb tartalmat készíteni, gyorsabban kutatni vagy levesz a válladról egy unalmas feladatot, akkor van helye az eszköztáradban.
Ha csak azért fizetsz érte, mert két hete mindenki erről posztolt, akkor lehet, hogy nem AI stratégiád lesz, csak egy új előfizetésed.
Kezdj kevesebbel, de tanuld meg jól használni!
És csak akkor vegyél fel új eszközt, ha pontosan tudod, milyen problémát fog megoldani helyetted!
Mert nem az számít, hány AI van a könyvjelzőid között, hanem az, hogy a segítségükkel gyorsabban, egyszerűbben és eredményesebben működik-e a vállalkozásod.
Ha hasznosnak találtad a cikket, kérlek oszd meg az ismerőseiddel is!
Ha pedig még több hasonló AI és marketing cikket szeretnél olvasni, kövesd a MarketingBox blogját, vagy iratkozz fel „Naprakész marketing tudás egy helyen” hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek a MarketingBoxon
- A legjobb AI marketing eszközök, amik megkönnyítik a munkádat
- Marketing automatizálás kezdőknek: mit automatizálj, mit bízz az AI-ra, és mit ne?
- Milyen AI és marketing problémákkal küzdenek a magyar kezdő vállalkozók?
- Marketing automatizálás kezdőknek: mit automatizálj, mit bízz az AI-ra, és mit ne?
- ChatGPT kézikönyv kezdő marketingeseknek és vállalkozóknak
- 5 ingyenesen is használható AI eszköz kezdő vállalkozóknak
- ChatGPT szövegírás – Így írj AI-val úgy, hogy ne legyen AI szagú
- 5 AI Eszköz, Amit Ingyen is Használhatsz Tartalomgyártáshoz
- Marketing Alapok 2026-ban – Mit Csinálj AI-val, és mit NE?
- Ingyenes marketing eszközök kisvállalkozásoknak
- Így automatizáld az email marketingedet AI-val